Ma este valahogy nem tűrt meg az ágyam. Addig-addig dobálta magát, mígnem kivetett magából. Odakint augusztusi rekkenő hőség és tücsök muzsika uralkodott. A hold már bejárta pályájának nagy részét és fénye összeolvadt az utcai világítás gázlámpáinak sárgás-kopottas fényével. A levegő nehéz volt és víz illatú. A nappali hőség után megpihent fák ilyenkor este lélegeznek fel. Sóhajtásuk átjárja ezt a mozdulatlan éjszakai levegőt. Örülök, hogy most ébren vagyok.
Egy ilyen tökéletes pillanatban mindig történnie kell valami különlegesnek!

És valóban. Nem kellett rá sokat várni.

Feltámadott a pirkadatot jelző lassú hűvös szél. A horizonton állva maradt felhők felvették lila köntösüket.   A következő pillanatban  meglibbent a szúnyoghálóm előtti függöny,  és egy sárga fénybe öltözött kis éjszakai lepke szállt be hozzám. Fáradtnak látszott. Szárnyai éppen csak mozogtak. Egész testében pihegett. Mi járatban lehet most itt? Vajon eltévedt? Vagy a szoba melegére vágyik? Nem tudom. Jelenléte melegséggel és nyugalommal árasztott el. Újra álomra szenderültem. Szárnyaival betakargatott majd rászállt a takaróm szélére. Mintha maradni akarna, hogy vigyázza álmomat. És én nem akarok mást, csak másnap este megint kitárni az ablakom..