Expresszionizmus. Amikor kimondom ezt a szót és a festészetre vonatkoztatom, akkor mindig az irányultság illetve a hatás jut az eszembe. Expresszionizmusnál az irányultság és a hatás ellentétes az impresszionizmussal. Az impresszionista festészetnél az irány kívülről befelé, míg az expressziónál belülről kifelé. Impressziónál hat rám a külvilág. Külvilági formákon keresztül közeledek a gondolati objektumokon és az érzéseken keresztül a szubjektumom felé, majd a kialakult benyomásomat talentumom fokának mértékével a művészet által közlöm. Expressziónál a szubjektumom felöl indulok ki. A belső világomból adok valamit. Aki nem gondolja a tudattól függetlenül létező objektív valóságot, annak az expresszionizmus valóságosabb ábrázolási folyamat az impressziónál. Legalábbis ebben a vonatkozásban. A világ és minden ami benne van az bennem történik, és éppen most. Az irány véleményem szerint mindig belülről kifelé.

Ezeknek a tükrében tekintsünk most a bejegyzésemben szereplő Jakoby Gyula által festett expresszionista műalkotásra! Az ábrán egy pőre női alakot láthatunk. Ágyon ül és hátával az ágy támlájának támaszkodik. A sárga szín hangsúlyos, mert ebben a szobában meleg van. Nyár van és fülledtség. A tárgyak vibrálnak és szerkezetük megbomlani látszanak. Talán szeretnének elszublimálni. Az ágy és rajta a női alak, mintha tengeren sodródna. Most nézem a női alakot. Behorpadt has és szunnyadt test. Ez nő kitikkadt és pihenésre vágyik. Fáradtságos állapota, mely kissé melankólikus, mégis különleges színezetet ölt. Elég csak ránéznünk az ágytakaróra, melyen a nő ül. Harmonikus színek kavalkádja. Színekben fürdik és közben tikkad, melankólikus.

Íme egy expresszió a szexuális aktus utáni női alakról.